Tájékoztató a tiszteletbeli konzuli intézményről

A tiszteletbeli konzuli intézmény, melynek gyökerei még az ókorba nyúlnak vissza, hosszú fejlődése során évszázadokig csak a szokásjog alapján működött, míg nem a konzuli kapcsolatokról szóló, 1963. április 24-én Bécsben elfogadott nemzetközi egyezmény kodifikálta

Az intézményt eredetileg a szükség hívta életre, és már a VIII. sz-tól megtaláljuk a nyomait, főleg Kína, India és a Közel-Kelet térségében. A konzulok fő feladata mindig az őket megbízó uralkodónak és alattvalóinak érdekképviselete volt a fogadó birodalomban, főként a társadalmi és gazdasági kapcsolatok ápolása révén. Idővel, a nemzetközi kapcsolatok, a kereskedelem és a hajózás földrészek közötti fejlődésével, a tiszteletbeli konzulok szerepe is megnőtt, és szolgálataikért cserében bizonyos előjogokat is kiérdemeltek

A hivatásos konzuli intézmény csak a XVIII. sz. végén született meg. Franciaország volt az első állam, amely hivatásos konzulokat alkalmazott, és a többi állam rövidesen követte példáját. (Ennek is köszönhető, hogy a diplomácia évszázadokon át uralkodó hivatalos nyelve a francia volt, s részben ma is az maradt.) Míg egy állam a diplomáciai képviselőjét jórészt a fogadó állam fővárosába, vagy más jelentős nagyvárosába küldi, addig a konzulok a kisebb településeken is hasznosan tevékenykedhetnek, mert munkájuk előterében az érdekvédelem és érdekképviselet, nem pedig a végrehajtó hatalommal való politikai párbeszéd áll. A lényegi feladatok és kötelességek tekintetében ugyanakkor nem igen volt különbség a tiszteletbeli és a hivatásos konzulok között.

Az Osztrák-Magyar Monarchia idején Magyarországnak nem volt önálló külügyi szolgálata, de a Monarchia felbomlása után, amikor 1920-ban helyreállt az alkotmányosság és Magyarország jogilag ismét önálló és szuverén állam lett, beindult az önálló magyar királyi külügyminisztérium működése. Az 1920-as években tehát, jól dokumentálhatóan, energikusan és komoly pénzügyi ráfordítással megindult a diplomáciai kapcsolatok felvétele a világ országaival, s emellett néhány nemzetközi szervezettel, szövetséggel is. Fontos és sürgető feladat volt a diplomáciai szolgálat kiépítése és a külképviseletek létrehozása. A magyar királyi követségek mellett hivatásos konzulátusok és sok esetben tiszteletbeli konzulátusok kezdték meg működésüket. A külföldön dolgozó diplomaták számát, és a követségek létszámát csak a gazdasági világválság érintette kissé, amikor 1930-34 között csekély leépítés történt köreikben. Az Bécsi Konzuli Egyezmény megszületése előtti időszakban, az önálló külügyi igazgatással rendelkező Magyarországon is szokásjogi alapon működött a tiszteletbeli konzuli rendszer.

A két világháború között magyar királyi követek négy kontinensen voltak akkreditálva: Európában 1921-től, Amerikában 1922-től, Afrikában 1928-tól és Ázsiában 1937-től kezdve. Hivatásos magyar konzulátusból 1921-ben 5 volt a világon, 1941-ben már 21. Tiszteletbeli konzulátus 1921-ben szintén 5 működött, míg 1941-ben már 58.

A magyar konzulátusok száma 1937-ben érte el a legmagasabb értéket, ekkor 106 magyar konzuli hivatal működött: 17 hivatásos és 89 tiszteletbeli konzulátus.

Az 1930-as évek végére Európában – a kis hercegségeket kivéve – minden országban működött magyar konzuli hivatal (akár hivatásos, akár tiszteletbeli), tehát Magyarországnak sikerült kiépítenie európai konzuli hálózatát. Szembetűnő az amerikai kontinensen található konzulátusaink nagy száma is, amit az ott élő jelentős magyar emigráció magyaráz, bár sok esetben nem magyar állampolgárságú konzul látta el a magyar érdekképviseletet.

Említésre méltóan magas volt a tiszteletbeli konzulok aránya Közép- és Dél-Amerikában, valamint Ázsiában. A konzulátusok feladata, a magyar állampolgárok érdekeinek védelme mellett, elsősorban a gazdasági és kulturális kapcsolatok erősítése volt.

A rendelkezésre álló adatok szerint a követek akkreditációjának száma folyamatosan nőtt 1938-ig, majd Magyarország hadba lépésével drasztikusan csökkent. A háborús helyzet miatt, az idegenforgalom visszaszorulásával párhuzamosan csökkent a külügyminisztérium konzuli bevétele is, ami eredendően az útlevél kibocsátásból, láttamozásból és a vízumügyintézésből származott. 1939 után a követségek és konzulátusok száma jelentősen csökkent.

Újabb meghatározó fordulatot jelentett, amikor 1944 márciusában a német megszállás miatt Magyarország gyakorlatilag elvesztette önálló államiságát, majd a szovjet minta követése. A szocializmus idején, egy 50-es évekbeli tiltó jogszabály miatt, már nem is működhetett a tiszteletbeli konzuli intézmény.

A már említett, a konzuli kapcsolatokról szóló 1963-as Bécsi Egyezményt az 1987. évi 13. törvényerejű rendelet tette a magyar jog részévé, majd ezt követően egy 1988-as külügyminisztériumi rendelet újította fel az 1950-es években gyakorlatilag megszüntetett tiszteletbeli konzuli hálózatunkat.

Ez az új jogszabályi környezet biztosította annak lehetőségét, hogy 1989/90-től újra tiszteletbeli konzulokat nevezhettünk ki és fogadhattunk. Napjainkban a tiszteletbeli konzulok kinevezését és fogadását, valamint tevékenységét és felügyeletét a 2/1995. KÜM rendelet és a 4/1995. KÜM utasítás szabályozza.

Fontos, hogy a közvéleményben ne keveredjen a hivatásos és a tiszteletbeli konzuli kategória, mert feladataik, jogosultságaik némiképp eltérnek. A vonatkozó 1963. évi Bécsi Egyezmény a hivatásos és a tiszteletbeli konzuli kategóriákat külön kezeli, azok jogállását eltérően határozza meg. A hivatásos konzulok a küldő ország állami tisztviselői, a tiszteletbeli konzulok pedig olyan köztiszteletben álló személyek, többnyire a fogadó ország állampolgárai vagy állandó lakosai, akik egyéb, a megélhetésüket biztosító tevékenységük mellett, tulajdonképpen szívességből, azaz saját költségükön látják el a megbízást adó külföldi állam állampolgárainak érdekvédelmét és az egyéb széleskörű kapcsolatépítő feladataikat.

A XXI. században a tiszteletbeli konzuli intézmény újra reneszánszát éli, ami köszönhető egyrészt a kommunikáció folyamatos és minden területen érvényesülő fejlesztésének, másrészt a külügyi szolgálatokba fektetett pénzügyi eszközök gyakran tapasztalt csökkentésének. A tiszteletbeli konzulok sok esetben képesek tehermentesíteni, sőt, helyettesíteni is a hivatásos konzulokat. Munkájukra és kapcsolataikra nagyon nagy igény mutatkozik napjainkban, ezt tükrözi a magyar tiszteletbeli konzuli szolgálat folyamatos bővülése is. Ezzel a sajátos, nemzetközileg és belső jogilag is szabályozott civil diplomáciával Magyarország szerteágazó kapcsolatrendszere széles körben, erőteljesen növekszik.

Tiszteletbeli konzuljaink a fogadó országokban jelentős szerepet töltenek be a gazdasági, tudományos, kulturális és idegenforgalmi életben. A tiszteletbeli konzuli irodák fenntartása, igazodva az általánosan követett nemzetközi gyakorlathoz, nem terheli a külügyminisztérium költségvetését. A tiszteletbeli konzulok munkájukat díjazás nélkül, saját pénzügyi forrásaikra támaszkodva végzik. A Külügyminisztérium minden évben közleményt ad ki arról, hogy a külügyminiszter az adott évben kiknek adományozott emlékplakettet annak elismeréseként, hogy a Magyarország  kinevezett tiszteletbeli konzuli tisztviselőjeként, a magyar állampolgárok és a magyar érdekek védelméért megszakítás nélkül tíz éve eredményesen tevékenykednek.